1111111

Szorongás, aggódás, félelemérzet gyerekeknél 3. rész

szorongas-aggodalom-3A kezeléshez alkalmazott homeopátiás gyógyszerek (folytatás)

Iodum
A gyermek egyrészről állandóan gondterhelt, aggódik, szorong, tart valamilyen kellemetlenség vagy nagy baj bekövetkeztéről, másrészről állandóan izgatott, nem képes egyhelyben maradni, fáradékony és mindig melege van.
Az aggódást súlyosbítja a pihenést.
A folyton éhes, jóllakni képtelen gyermek aggódik és ingerlékeny ha nem kap enni. Falánksága ellenére azonban sovány marad.

Kalium bromatum
Az állandó izgatottság, a rémálmok és éjszakai félelmek, valamint az alvajárás kialakulhat szorongás következményeként.

Lachesis muta
A lachesises gyermek aggódásának eredete mind a kisgyermeknél, mind serdülőknél a beteges féltékenységben keresendő.

Lycopodium
A Lycopodiumot a gátlás és szorongás gyógyszerei közé soroljuk.
A gyermek önbizalomhiányban szenved, tart a kudarctól, tart a felelősségtől, amelyet egyébként el is túloz. Mindazonáltal nagyravágyó és gőgös, mindenütt első akar lenni, a legkisebb ellentmondás is deprimálja.
Az ilyen gyermek fél az újtól, utálkozik az ismeretlen emberektől, nem akar beszélni, azonban nem is szeret egyedül maradni és szívesen van jól ismert személyek társaságában.

Natrium muriaticum
A szorongás válasz az érzelmi csapásokra, bánatokra, csalódásokra, tiltásokra. A beteg emiatt tart másoktól, elutasítja a vigasztalást, és keresi a magányt. Ez az alvászavarokank is gyógyszere (szorongásból eredő lefetetési szertartások, rabról szóló álmok).

Phosphorus
Három dolgot érdemes kiemelni az ilyen vékony és gyors növekedéstől folyton fáradt gyermeknél: szorongás, meghatározhatatlan aggódás érzése és állandó izgatottság. A gyermek nem marad meg helyben, sosem nyugszik meg. Ez a fajta szorongás rosszabbodik este, alkonyatkor, amikor melltáji szorulás is kíséri. Szörnyen fél s vihartól, de az egyedülléttől, a betegségtől és a haláltól is. Fényre, zajra és szagokra túlérzékeny, érzelgős alkat, keresi a társaságot és érdeklődik a többiek iránt. Indulatossága és félénksége ellenére szívesen szólal meg azok előtt, akik a legcsekélyebb mértékben is rokonszenveznek vele. Gyorsan lelkesedik, de ugyanolyan gyorsan vissza is vonul.

Psorinum
Ezeknél a gyerekeknél a szorongás nagyfokú, mély csüggedés (a reaktivitás hiánya és az erőkifejtére képtelenség miatt) és elkeseredés kíséri. Mindent sötéten lát és előre biztos a kudarcban.
Szomorú, ingerlékeny, túlérzékeny, felpattan a legkisebb zajra, rossz a hangulat, keresi a magányt. Szorongása éjszaka fokozódik, éjszakai étkezésre csökken.

Pulsatilla
Ezt a gyógyszert főleg félénkségre, de szorongásra is adják. A gyermek magába zárkózik, túlságosan kötődik a szülői házhoz, a szokásokhoz. A szorongás miatt tart az újdonságtól és a változástól. Állapota javul a környezet részéről tapasztalt rokonszenv-megnyilvánulások, vigasztalás, megértés hatására.

Silicea
A gyermek szorongós, félénk,gyáva. Nem szereti, ha közelítenek, vagy szólnak hozzá. Könnyen elsírja magát a kedves szavak ellenére is.
Önbizalma kevés, fél a játékban megélt kudarctól. Fél attól, hogy nem tud megfelelni, hogy nem tud teljesíteni. Pedig, ha bátorítják vagy kötelezést érez, tökéletesen teljesít, mivel értelmes.
Rendkívül fáradékony, nehezen összpontosít, könnyű felbosszantani, hangulata rossz, túlmozog, túlérzékeny és megrezzen a legkisebb zajra is. Nyugtalanul alszik, álmában rémeket lát.

Tuberculinum
A gyermek-főleg ébredéskor- ingerlékeny, elégedetlen, mogorva, melankolikus, gyorsan megharagszik. A legkisebb okkal is panaszkodik és nyögdécsel. Izgatott, folyton helyzetet, helyet, hangulatot akar változtatni. Érzékeny a zenére és félénk (főleg a kutyáktól fél). Gyenge, sovány, érzékeny. Jellemző betegségei a visszatérő orrgarat problémák és hörghurutok, érzelmileg viszont megelőzi korát.
Rendkívül érzékeny a hidegre, ez is magyarázza ismétlődő orr-fül-gégészeti problémáit.

A szénanátha összetett betegség

nathas_fiuA szénanátha, országunkban korunk népbetegségének számit!

Tavasz kezdetén érdemes elkezdeni a felkészülést a nyári szénanáthás időszakra.

Arra, hogy összetett betegségről van szó, többek között az is utalhat, hogy Európa több országában, amelyek mezőgazdaságilag, illetve növényállomány szempontjából hozzánk hasonlóak, nem ölt olyan “járványos” méreteket ez az allergiás betegség, mint nálunk. Ezért feltétlezhető, hogy nem csak a gyomként egyre terjedő parlagfű, vagy egyéb pollenek hibáztathatók a betegség kialakulásáért, hanem fontos szerep jut szervezetünknek, alkatunk reakciómódjának, valamint a bennünket körülvevő külső és belső környezeti stressznek, illetve az erre történő egyéni reagálási módnak is.

Belgyógyászati szempontból a szénanáthát az orrnyálkahártya, a szem kötőhártyájának és a garatnyálkahártyának a fokozott válaszkészsége jellemzi. Az ebből kifejlődő asztmás panaszok a légcső és a hörgők fokozott válaszkészségéből adódnak, amelyek a légutak változó súlyosságú beszűkülésében nyilvánulnak meg. A kiváltó okok a levegőben szálló fák, füvek, és gyomok pollenjei. A hagyományos gyógyszereket a tünetek csökkentésére, enyhítésére adják a tünetek jelenlétekor, több-kevesebb eredménnyel, és az adagoláskor figyelembe kell venni a lehetséges mellékhatásokat is.

Ezzel szemben a homeopátiás kezelés más megoldást kínál: már megelőzésre is alkalmas e gyógymód a tünetmentes időszakban, ilyenkor előnyös elkezdeni az egyénre leginkább jellemző alkati szer szedését, mellette érdemes a megfelelő bioterápiás szert is rendszeresen, de ritkán adagolni (pl: heti, vagy havi egyszeri alkalommal 10 golyócska).

Ezzel lehet befolyásolni, csökkenteni a beteg alkatára jellemző túlzott, heves reakciómódot a virágporokra, harmonizálni a szervezet müködését. A tünetek felléptekor az egyéni panaszoknak megfelelően számos tüneti szer jön szóba: ezek mellékhatások nélkül tudják jelentősen csökkenteni, vagy megszüntetni a kínzó, kellemetlen tüneteket.

Nézzünk néhány példát a tüneti szer választására. Gyakran használható az Allium Cepa (a vöröshagymából készül), amely a sorozatos tüsszentés, bő, maró, vizes orrfolyás, szemkönnyezés szere, a Sabadilla (a hunyorból készül), amely a rohamokban fellépő tüsszögésnél, orrdugulásnál, szájpadlásviszketésnél, fokozott szagérzésnél (különösen érzékeny a virágillatokra) javasolható. A Pulsatilla (a kökörcsinből készül), az orrnyálkahártya- gyulladások jó szere, amely nappal orrfolyással, éjjel orrdugulással jár, a tünetek hüvős levegőre javulnak, bár az egyén inkább fázós. A Nux vomica (a farkasmaszlagból készül) főleg a reggelente jelentkező kevés orrfolyással járó, de annál intenzivebb tüsszögéseknél, és a szabad levegőn kialakuló orrdugulásnál használható. Érdemes megemliteni még az Euphrasiát (szemfű), amely a maró, bőséges könnyezésnél, szemviszketésnél, a szem égő érzésénél, reggeli náthánál igen jó hatású.

Fontos megemlíteni, hogy a hagyományos gyógyszeres terápia jól megfér a homeopátiás gyógyszerezéssel, kombinálni is lehet őket.

A szénanátha homeopátiás felfogásban egy krónikus állapot akut kifejeződése, ezért gyógyitása összetett feladat, mind az akut, mind a krónikus betegségre vonatkozó szabályok érvényesek. Érdemes tehát már tavasszal felkészülni az allergiás náthára, felvérteződni a homeopátia szelid eszközeivel.

Zarándi Ildikó, belgyógyász-homeopátiás orvos

Alvászavarok homeopátiás szemmel

alvo_gyerekA mindennapi gyakorlatban sokszor a gyerekek alvászavarai miatt keresik fel a  homeopátiás orvost. Az álmatlanság, vagy a rosszul alvás felméréséhez tudni kell, hogy vannak alkatilag jó alvók, nagy alvók és kevés alvásigényűek. A felmérésnél figyelni kell a környezetre, a családi szokásokra, babusgatásra, vagy éppen a rideg, nem elégséges védettségre. Alvásproblémát okozhat gyakran a szorongás, vagy testvérféltékenység, pszichés instabilitás, de emésztési panaszok is állhatnak a háttérben. Újszülöttek alvászavarának hátterében állhat a szülők szorongása, tanácstalansága is, nem helyes, ha az alvó, álmában nyöszörgő kisdedet rögtön felkapják, ringatják, hiszen ezzel ébresztik fel a gyermeket és hozzászoktatják a szaggatott alváshoz, ringatáshoz. Normál esetben, amikor álmodunk- az alvás REM fázisában- mozoghatnak a szemek, az arc mimikai izmai, de ez egy alvási szakasz, nem jelenti az ébredezést.

Csecsemőkorban, ha a gyermek éjjel sokszor felsír, panaszosan, és hasra fordítva nyugszik meg, szelek távoznak és ettől megkönnyebbül, LYCOPODIUMot adjunk, mely  csökkenti a bélgáz képződést. Ha hasi görcsök is hozzájárulnak az éjszakai felriadáshoz, a gyermek emelgeti a lábacskáit, akkor  COLOCYNTHIS golyócskát adjunk, mely szünteti a görcsöket.

A fogzás elindulásakor az addig kiegyensúlyozott kisbaba is síróssá válhat, éjszaka sokszor felébred, nyűgös, ringatásra nyugszik csak meg, ekkor a CHAMOMILLA-t kell adni már lefekvés előtt, hogy jól aludjon a baba. Ha a fogzás kapcsán erős nyálzás, éjszakai nyűgösség, izzadás is fellép, akkor MERCURIUS SOLUBILIS-szel egészítsük ki a terápiát. Esetenként laza széklet és enyhe hőemelkedés is kísérheti a fogzási tüneteket, ezekre is jó a Mercurius solubilis.

Ha a gyermek gyakran éjfélkor riad fel, hirtelen, kétségbeesett sírással, mintha rémült lenne, akkor ACONITUM nevű golyócska szünteti meg a felébredést. Nem ritka ilyen esetben, hogy a terhesség alatt valamilyen trauma érte a kismamát, ami a babában is szorongást keltett.

Több gyereknél előfordul, hogy fél elaludni, mert fél a sötéttől. HYOSCIAMUS NIGERt kell adni, ha a sötéttől való félelem miatt nehezen alszik el, mindig kell egy kis fény a szobájában, éjjel nyugtalanul forgolódik, esetenként kiabál, kezeivel hadonászik. Az ilyen gyermeknél előfordul, hogy napközben nem szégyenlős, sőt szeret meztelenkedni. STRAMONIUMra kell gondolni, ha a kicsi szintén  fél a sötétben elalváskor, de gyakran a víztől is fél, például utálja a hajmosást, vagy nem mer az uszodában a vízbe menni. Éjjel ezek a gyermekek is nyugtalanul alszanak, fáradtan ébrednek, de nem emlékeznek álmaikra.

Az éjszakai rémálmok gyógyszere lehet a KALIM BROMATUM, ilyenkor a gyermek rendszerint a kezével kalimpál álmában, többször beszél is, illetve csikorgatja a fogát. Esetenként holdkórosság is előfordul. Napközben is gyakran megtaláljuk ezt a tünetet, a gyermek szorongása miatt ?matat? a kezével, csavargatja a haját, vagy valamivel folyamatosan babrál.

Ha a rossz álmokra reggelente emlékszik a gyermek, elmeséli, akkor LACHESISt kell adni a jó alvás elősegítésére. Ilyen esetekben gyakran ki nem mondott testvérféltékenység áll a háttérben, például a kistestvér megszületése okozhatja az állapotot. Ezekben az álmokban igen sokszor megjelenik a halál, temetés, vagy félelem a kígyóktól, a fulladástól, akkor is, ha a gyermek még életében nem találkozott ezekkel az eseményekkel. Nappal megfigyelhető, hogyha a szülő látja a gyermeket, akkor ölelgeti, szereti a kistestvérét, de ahogy elfordul a mama, akkor megcsípi, megharapja, bántja a ?féltékenysége okozóját?.

Zarándi Ildikó, belgyógyász-homeopátiás orvos

Őszi betegségek homeopátiás kezelése

no_lanyavalŐsszel elkezdődnek az iskolák, óvodák, a munkahelyeken újból teljes létszámmal beindul az élet és sokszor a napsütéses, meleg idő esősebb, hűvösebb időre fordul.  Mind az időjárás változás, mind a megfelelés, teljesítési kényszer okozta stressz többféle betegséget indíthat el az emberi szervezetben. Legjellemzőbbek az ősszel induló felső légúti fertőzések, melyek igen gyakran vírusos fertőzésként indulnak és az egyén immunrendszerétől függ, hogy a betegség könnyen lezajlik-e, vagy hosszan elhúzódóvá válik, esetleg szövődményekkel tarkítva. A homeopátiás gyógyszerekre jellemző ( törzskönyvezett gyógyszerekről van szó!) , hogy használatukkal erősítjük az immunrendszert, mivel a szervezetbe kerülve serkentik az öngyógyító mechanizmusokat, vagyis nem a behatoló vírusra, baktériumra hatnak, hanem a betegség okára.

Homeopátiás kezelésnél a meglévő tünetekre érdemes megfelelő tüneti kezelést indítani, mert a tüneti szerek hamar csillapítják a kellemetlen szimptómákat, de mindig érdemes alkati szert is választani, mert az alkati kezelés a betegségekre való hajlamot is csökkenti, teljesebb a gyógyulás, csökkenti a recidívákat. Nézzünk néhány példát.

Ha hirtelen lehűlés következtében (pl. ha az iskolás gyermek nem öltözik fel eléggé és megfázik a reggeli hűvös időben) láz, hőemelkedés lép fel, száraz köhögés indul el, akkor az Aconitum napellus minél hamarabbi adása tudja megszüntetni a megfázást. Ha a lázas állapot folytatódik és levertséggel, száraz köhögéssel, erős szomjúsággal társul, akkor a Atropa belladonnára van szükség, ilyenkor érdemes sűrűn bevenni, akár naponta 4-6x 5 granulát is. Ha orrfolyás jelentkezik, az orrcimpát felmaró bő, vizes váladékkal, tüsszögéssel, akkor az Allium cepa jelent segítséget. Érdekessége ennek a szernek és tünetcsoportnak, hogy a náthás állapot a friss, hűvös levegőre javul, meleg szobában jobban folyik az orr. Ha a tünetek hasonlóak, de a meleg szobában csillapodik az állapot és hidegben erősödnek a tünetek, akkor a Sabadilla officinarumra van szükség. Gyakori tünet a légúti gyulladás elején a száraz köhögés, nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás, ilyenkor az említett Belladonna  mellett a Mercurius solubilis javasolható. Jellemző módon ilyenkor a nyelv is lepedékessé válik, a torok fájdalmas, éjjel leizzadhat a beteg.   Ha kínzó, ugató jellegű a köhögés, éjjel is többször köhög a beteg, illetve erős beszéd, nevetés provokálja a köhögést, akkor Drosera adható. A légúti betegség lefolyása szerint pár nap alatt a köhögés hurutossá válik. Ha a köpet sárgás szinű, este még száraz, de nappal már hurutos a köhögés jellege, akkor Pulsatilla pratensisre van szükség. A légúti betegség vége felé, amikor már nincs lázas állapot, de a  köhögés nem akar elmúlni, ilyenkor a Sulfur jodatum javasolható a maradvány tünetek felszámolására.

A nyirkos, hideg idő kiválthat húgyúti fertőzéseket is. Ismert dolog, hogy bizonyos nők hajlamosabbak ?alulról? felfázni, a megfelelő higiéne betartása mellett is gyakrabban jelentkezik náluk húgyúti- vagy nőgyógyászati fertőzés.

Cantharis adható, ha a vizelés alatt és két vizelés között is csípő fájdalma van a betegnek, a vizelet mennyisége azonban kevés és sötétebb színű,  gyakori, kínzó ingerrel jár. Mercurius corrosivus szükséges, akkor, ha a vizelés fájdalmas, görcsös erőlködéssel jár, a vizelet kis mennyiségű, véres és gennyes is lehet. Természetesen szakorvoshoz is kell ilyen esetekben fordulni, kivizsgálás céljából.   Arsenicum album adása jön szóba akkor, ha a vizelés alatt égő fájdalmakról panaszkodik a meleg, és az alhas melegbe burkolása enyhíti a panaszokat. Az általános állapot legyengül, sápadttá és nagyon fázékonnyá válik a beteg. Staphysagria javasolható, ha a vizelet mennyisége bőséges, világos színű, de csípő, kellemetlen érzéssel jár az ürítés. Gyakran ilyen esetben a vizelettenyésztés során nem találnak kórokozót a vizeletben, de a panaszok erősek. Sérüléses eredetű hólyagfájdalomnál, illetve katéterezés miatti panaszoknál is kiváló szer a Staphysagria.

Nagyon csípő, szúró vizelési fájdalomnál a Capsicum annuum hoz enyhülést.

Ha a terhesség idején gyakrabban jelentkezik vizeletürítés, mely kissé égő fájdalommal is járhat, esetenként éjszakai akaratlan vizeletcsepegés is előfordulhat, akkor a Pulsatilla pratensis bevétele hoz megoldást.

Főleg éjjel jelentkező, gyakori és sötét színű, üledékes vizeletürítésnél a Lycopodium adhat. Vizelés előtt előfordul, hogy a beteg a hátában érez fájdalmat. Krónikus húgycsőgyulladásnál, fehérjevizelésnél égő, nyomó alhasi fájdalmak mellett a Silicea hoz enyhülést. Fehérjevizelésnél szintén mindig szükséges  orvosi vizsgálat is, antibiotikum használata is szükségessé válhat.

A homeopátiás szerek jól kombinálhatóak a hagyományos gyógyszerekkel, nem zavarják egymás hatását.

Érdemes említést tenni a stresszes állapot kezeléséről is. Ha a feszültség érzés belső remegésérzettel, hasmenéssel, fejfájással társul, az illető a stresszes szituációban hajlamos leblokkolni, akkor a Gelsemium sempervirens szünteti a feszültségérzést és így jobb teljesítményt tud nyújtani az egyén. Ha az izgalom kapkodással, szétszórtsággal, hasmenéssel, esetleg gyomorpanaszokkal, vagy torokköszörüléssel is jár, akkor az Argentum nitricum szedése javasolható.

Szintén gyakran használatos szer az Ignatia amara, melynél izgalom, stressz esetén hányinger, émelygés léphet fel, mely tünetek evésre javulnak. Időnként fellépő szívdobogásérzés, sóhajtozás, nehézlégzés érzet is kialakulhat, de ezeket is meg lehet szüntetni, sőt megelőzni az Ignatia szedésével.

Fontos tudni, hogy a stresszoldó homeopátiás szerek nem álmosítanak, nem okoznak tompultságot és nincs hozzászokás sem, ezért bátran adhatók járművezetők,  kismamák és  gyermekek számára is.

 

Dr. Zarándi Ildikó, belgyógyász-homeopátiás orvos

Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 1.

et_allergias_asztmaEgy laikus beteg gyakorlati tanácsai a homeopátiás gyógyszerek adagolásával kapcsolatban

1. A patikában célszerű az első gyógyszeradaggal együtt venni egy rézszál-betétes gyógy-szertartó zacskót is (kétféle nagyságban kapható), melyben a gyógyszereket az elektronikus sugárzásoktól védetten lehet tárolni és szállítani is. (Így már a patikából is biztonságosan vi-heti haza a gyógyszerét.) A zacskó visszahajtható fedelét sajnos nem lehet patenttal vagy más módon rögzíteni, ezért egy erősebb befőttes gumival átfogtam, így nem csúszhatnak ki a fio-lák a zacskóból szállítás közben a táskámban.

2. Ha már a második patikában is azt mondják, hogy egyes, Önnek felírt szerek nem kapha-tók, akkor kérje a patikus tanácsát a helyettesíthetőséggel kapcsolatban. Ha esetleg nem adják meg a helyettesítő szer adagolását, ne felejtse el megkérdezni, mert az el fog térni az eredetileg felírt szer adagolásától, hiszen más a hígításának típusa és/vagy mértéke. Ezen a honlapon megtalálhatja a lakása közelében lévő homeopátiás gyógyszertárakat, az ott kapható szerek szerint kategorizálva.
3. Hatféle homeopátiás gyógyszert szedek, eltérő napi és napszaki adagolással. Az adagok összeállítása nekem az első napon elég áttekinthetetlen feladat volt, ezért elkészítettem a mel-lékelt adagolási táblázatot, melyet a felírt gyógyszerekkel és adagolásokkal aztán kitöltöttem. Ha Önnek esetleg nincs nyomtatási lehetősége, kockás vagy akár sima papíron is készíthet hasonló táblázatot ceruzával is. A táblázatba, a gyógyszer neve és adagolási mennyisége mel-lé, a fiola, tubus, ill. üvegcse színét is felírtam (ami hígításfokozatonként, ill. gyógyszertartó típusonként eltérő), így aztán könnyebben és gyorsabban eligazodtam a különféle fiolák és üvegcsék között.

A cikket folytatjuk: Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 2.

A cikket folytatjuk: Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 3.

 

Mielőbbi gyógyulást!

 

Gyógyszeradagolás táblázat: letöltés

HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZEREK ADAGOLÁSA

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

VASÁRNAP

Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 2.

et_allergias_asztmaEgy laikus beteg gyakorlati tanácsai a homeopátiás gyógyszerek adagolásával kapcsolatban

Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 1. c. cikk folytatása 

4. Elővettem 3 műanyag dobozkát (rácsavarható vagy rápattintható fedéllel), és a Reggel-Délben-Este napszaki adagolásnak megfelelően vastag filctollal ráírtam egy-egy dobozkára az R, D, ill. E betűt, így könnyen eligazodtam, mikor melyik dobozban lévő gyógyszereket kell majd beszednem. Fontos, hogy a dobozkák műanyagból (vagy esetleg üvegből, ill. fából) le-gyenek, és semmi esetre sem fémből.

5. Este (miután már bevettem az aznap esti gyógyszeradagomat, és az esti dobozka is ki-ürült) kényelmesen és alaposan odafigyelve összeállítom a másnapi teljes gyógyszeradago-mat, így reggel vagy napközben már nem kell kapkodnom ezzel a nem túl gyors adagolási műveletsorral.

6. A Boiron gyártmányú fiolákból a nagyobb golyók adagolása viszonylag egyszerű, ezt jól megfigyelheti ezen a honlapon. Ne felejtse el kicsit lehúzni a kupakot, így könnyebben el tudja majd tekerni. Ha az aktuális adagnál esetleg több golyó jutott a kupakba (időnként egy tekerésre több golyó is a kupakba kerül), a felesle-get rázza vissza a kupakból a fiola fejre állított felső részébe (semmi esetre se rakja vissza kézzel), majd csavarja vissza a kupakot ? úgy, hogy közben ne essen ki a következő napszak-ra vagy másnapra eltett felesleggolyó.

7. Van egy osztrák gyártmányú gyógyszerfiolám, amit meglehetősen komplikáltan kell használni. A recézett fiolaaljat csavarás közben ki kell húzni a fiolatestből. A műanyag fiola-aljban van egy átlátszó csövecske, benne apró golyócskákkal. Állítsa függőlegesre a csövecs-két úgy, hogy a recés fiolaalj felül legyen. Ezután csavarás közben húzza le a fiolaaljat a cső-ről, majd a csőből rázza ki a szükséges golyómennyiséget egy kis műanyagkanálba, és azzal tegye be a napszaknak megfelelő gyógyszerdobozkájába. (Kézzel vagy fémkanállal ne nyúl-jon hozzá.)

 

A cikket folytatjuk: Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 3.

Mielőbbi gyógyulást!

 

Gyógyszeradagolás táblázat: letöltés

HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZEREK ADAGOLÁSA

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

VASÁRNAP

Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 3.

et_allergias_asztmaEgy laikus beteg gyakorlati tanácsai a homeopátiás gyógyszerek adagolásával kapcsolatban

Egy laikus beteg gyakorlati tanácsai 2. c. cikk folytatása (az 1. rész itt olvasható)

8. Egy másik nagyobb, osztrák gyártmányú gyógyszer-üvegcsémről egyszerűen lecsavarha-tó a recés kupak, és az üvegcséből kipöcögtethető egy műanyag adagoló kiskanálra a szüksé-ges golyómennyiség, amit aztán a kanállal beteszek a megfelelő dobozkámba. A probléma az, hogy a golyócskák nagyon picik, és gyakran a szükségesnél több kerül a kanálra (néha össze is tapadnak), vagy némelyik esetleg kiugrik a kanálból pöcögtetés közben. Tegyen ezért az üvegcse alá egy tiszta papírszalvétát vagy konyhai papírtörlőt, mielőtt lecsavarja a kupakot. Így a kanálból esetleg kiugró golyócska a nem sima papírfelületről nem gurul le, és azt a pa-pírról egy másik műanyag kiskanállal könnyen felveheti, és beteheti az adagolókanálba. (Kéz-zel vagy fémkanállal ne nyúljon hozzá.) Ha az adagolókanálba a szükséges golyószámnál több került, a felesleget megpróbálhatja visszapöcögtetni az üvegcsébe. Annak a nyílása azonban viszonylag kicsi, ezért ez a művelet többnyire nem sikerül. Célszerűbb, ha ezeket az aznapra már felesleges golyócskákat a kanállal beteszi egy tartalék műanyag dobozkába (ami-be csak ez kerül), és ezeket másnap majd felhasználja a következő napi adag összeállításához.

9. Nekem gondot okozott, hogy kezdetben csak utólag vettem észre, a fiolában már nincs meg a másnapra szükséges golyómennyiség. A fiolára sajnos nincs ráírva, hány golyót tartal-maz. A golyók ugyanis nem egyforma nagyok, és mivel nem a fiolába kerülő golyószámot, hanem a gyógyszersúlyt garantálják, a ténylegesen fiolába kerülő golyószám változó lehet. Nemrég megtudtam, hogy a golyószám 70-80 között változhat (ez azonban nincs ráírva a fio-lára). Ezt a napi szükséges golyószámmal osztva, nagyjából ki lehet számolni, hány napra elég egy fiola, és esetleg célszerű már eleve több fiolát is venni, vagy időben kell majd pótol-ni, hogy a gyógyszer szedése folyamatos lehessen.

Némi tájékoztatást nyújthat az is, hogy a fiola palástján lévő címkén, bizonyos távolságra egy-mástól, egymás alatt négy kis rovátka van. Ha függőlegesre állítja a fiolát, úgy, hogy a kupak-ja alul van, akkor a tele fiolában elvileg a legfelső rovátka szintjéig kellene érniük a golyók-nak. Ez azonban nincs mindig pontosan így, mert a golyók átmérője nem pontosan azonos, így ugyanazon súlyadag nem mindig pontosan ugyanolyan magasságig tölti ki a fiolát. Ezért ez a módszer is csak tájékoztató jelleggel használható. Ha megfigyeli, hogy a függőlegesre állított fiolában a golyószint hány nap után éri el a következő (felülről a második) rovátkát, akkor megtudhatja, hány nap alatt fogyott el a gyógyszermennyiség kb. negyede. Tehát e nap-számot néggyel szorozva megkapja, hogy a szedés kezdetétől számítva kb. hány napig lesz majd elég gyógyszere a fiolában, és mikor kell majd azt időben pótolni.

10. Kezdetben nehéz volt odafigyelnem, mikor kell a minimális étkezési-ivási szünet betar-tásával beszednem a gyógyszereket, ill. utána mikor ehetek vagy ihatok újra. Ha otthon va-gyok, az étkezés és/vagy ivás után beállítom a konyhai hordozható stoppert 30 percre, így ha majd hallom a jelzést, bevehetem a gyógyszereket. Ezután újra beállítom a stoppert 30 percre, és ennek letelte után ismét ehetek vagy ihatok, ill. megmoshatom a fogamat. (Ha lehetséges, célszerű a gyógyszerbevétel után legalább 30 perccel fogat mosni, mert a golyócskák cukrot is tartalmaznak.) Ha nem vagyok otthon, ugyanezt azt időmérési módot a mobilom ébresztőjén állítom be.

 

Mielőbbi gyógyulást!
Gyógyszeradagolás táblázat: (letöltés)

 

HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZEREK ADAGOLÁSA

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

VASÁRNAP

Milyen homeopátiás szerek legyenek a házi patikában?

Mivel a homeopátia orvos kezéhez rendelt terápia, ezért az egyes szerekre vonatkozó szedési javaslatot általában nem adunk. Aki viszont évek óta alkalmazza ezt a gyógymódot, jól ismeri a családban gyakorta fellépő tüneteket. Összeállítottunk egy kis házi patikát, hogy mi legyen otthon – a leggyakoribb betegségek kezelésére, megelőzésre.

 

  • Aconitum napellus 15 CH – C30: induló lázas betegségeknél, hirtelen ijedtség ellen
  • Allium cepa 9 CH – D15: vizes, bőséges nátha kezelésére
  • Apis mellifica 15 CH: csípés, I. fokú égések, csalánkiütés csökkentésére
  • Arnica montana 9 CH – C15: sérülések alapszere
  • Arsenicum album (Acidum arsenicosum anhydricum) 9 CH: ételmérgezés okozta hasmenés csökkentésére
  • Atropa belladonna 15 CH: láz- és gyulladáscsökkentő
  • Borax 9 CH: afta ellen
  • Chamomilla vulgaris 15 CH: fogzás okozta panaszok csökkentésére
  • China rubra 9 CH: vérszegénység ellen
  • Echinacea angustifolia 5 CH: immunerősítésre
  • Gelsemium sempervirens 15 CH: lámpaláz ellen
  • Hepar sulfur 15 CH: gennyes fertőzések ellen
  • Histaminum 15 CH – C30: allergia ellen
  • Ipeca (Cephalis ipecacuanha) 9 CH: hányinger ellen
  • Lycopodium clavatum 9 CH: hasi puffadás ellen
  • Strychnos nux vomica 9 CH – D15: másnaposság, gyomorpuffadás, bélgázképződés ellen
  • Pulsatilla pratensis 15 CH: hurutos köhögés csökkentésére
  • Ricinus communis 5 CH: tejszaporításhoz szoptatásnál

Ha nem hiszünk benne, akkor is gyógyít

Mi is az a homeopátia?
Napjainkban méltán egyre népszerűbb gyógymód a homeopátia, amelyet legtöbben csak úgy ismernek, hogy ?kis fehér golyókat kell szedni?. Ez így nagyjából igaz, ám persze ennél jóval többről van szó. Azt vajon tudták-e, hogy már több mint 200 éve kezelnek ? sikeresen ? betegeket vele?

A hagyományos gyógymódok egyre inkább nyilvánvaló korlátai, a gyógyszerek egyre magasabb ára, nagyon sok mellékhatásuk miatt a természetes módszerekre egyre nagyobb az igény. Nemhiába élik reneszánszukat a legtöbbször csak ?alternatívnak? nevezett módszerek. A homeopátia, amely csak orvosok által művelhető gyógyítási mód, különösen népszerű, hiszen itt is gyógyszereket kap a beteg ? de ezek a szerek természetes eredetűek, nem kémiai úton hatnak, hanem a szervezet öngyógyító mechanizmusát serkentik. Mindezek miatt szedhetik kismamák, csecsemők és idősek is.
Az orvossal megbeszélt hatáserősségben és időtartamig szedve mellékhatásuk pedig nagyon kevés, jóformán nincs.
Ahogy egy bizonyos korlátig a hagyományos gyógyszerek, a homeopátiás golyócskák is alkalmasak öngyógyításra, és fontos szerepük van az otthon is alkalmazható gyógyszerek között. Természetesen a homeopátiában is érvényes, hogy amennyiben a beteg nem javul rövid idő alatt, vagy újabb tünetek lépnek fel, orvosi segítséget kell kérni!

Kinek köszönhetünk 600-féle gyógyszert?
A gyógymód alapelvét, hogy ?hasonlót a hasonlóval? gyógyítunk, már Hippokratész, az ókori görög orvos megfogalmazta. A sokszor csak ?szelíd gyógymód?-nak nevezett homeopátia alapjainak kidolgozása pedig egy 18. századi orvos, Samuel Hahnemann (1755?1843) nevéhez fűződik. Hahnemann német származású volt ugyan, de élete aktív második részében Párizsban élt. Sokoldalú képzést kapott: kémikus, gyógyszerész és fizikus végzettséget is szerzett. Szinte megállás nélkül dolgozhatott, hiszen közel 600-féle homeopátiás gyógyszert kísérletezett ki önmagán, családján, később önként jelentkező egészséges pácienseken is. (Egyébként tíz gyereke született, akik egészségben felnőttek, és majdnem mindegyikből orvos lett!) 89 éves koráig, haláláig gyógyított és alkalmazta az általa kidolgozott terápiát. Ez a hosszú életkor azért is érdekesség, mert abban az időben az átlagéletkor 35?40 év volt! (Az első bizonyíték, hogy hatottak a szerek?)

Hasonlót a hasonlóval gyógyítunk
Mindenki ismeri a helyzetet, aki hozzáfogott már, mondjuk, a pörkölt készítéséhez: amikor hagymát tisztítunk, a szemünk kipirul, viszket és könnyezik, az orrunk folyik megállíthatatlanul. Ha pedig egy nátha ilyen tünetekkel kezdődik ? mindegy, hogy megfázás vagy vírus okozta, esetleg allergiás eredetűek a panaszaink ?, akkor is az Allium cepa nevű homeopátiás golyócskákkal kell kezelni.
Ugye, kitalálták, hogy ha ?hasonlót a hasonlóval? gyógyítunk, akkor minek a latin rendszertani neve az Allium cepa? Hát persze, hogy a vöröshagymáé! A homeopátiás gyógyszert ebből a növényből készítik, egy speciális eljárás, az úgynevezett potenciálás során.

Erősítik a védekezőrendszert
A homeopátiás golyócskák és tabletták súlyosabb betegségnél a szakorvos által egyébként előírt gyógyszeres kezelés mellett is alkalmazhatóak, nem befolyásolják más gyógyszerek hatását. Alapvetően a szervezet immunrendszerének, azaz védekezőrendszerének a működését (köztük idegrendszerünket és magatartásbeli változásainkat) javítják, stimulálják, illetve allergiás esetekben a ?túlpörgött? immunműködést terelik a helyes irányba. Megelőzésre is alkalmas terápiáról van szó, érdemes kipróbálni e módszert mindenkinek!
Manapság már nagyon sok homeopátiás orvos közül választhatunk, vannak közöttük belgyógyászok, gasztroenterológusok, tüdőgyógyászok, sőt, fogorvosok, nőgyógyászok is alkalmazzák a módszert.

Dr. Z. I.
belgyógyász, homeopátiás orvos

Pattanások helyett ragyogó arcbőr- homeopátiás segítséggel!

A serdülők ezer gonddal küzdenek, gátlásosságukat csak fokozza a gyűlölt pattanások megjelenése. A bőrproblémákra alkalmazhatunk ugyan házi praktikákat, kendőző szereket, ám érzékeny bőrűeknél irritatív bőrgyulladás alakulhat ki, sőt, arra hajlamosaknál még allergiás kontaktbőrgyulladás, ekcéma is felléphet. Mellékhatások nélkül segítenek viszont a homeopátiás szerek.

A serdülőkor (és a fiatal felnőttkor) gyakori ?velejárói? az aknék, fiúknál gyakoribbak és súlyosabb, krónikus lefolyású panaszokat okoznak. Általában a száj?orr ?áll?homlok területén helyezkednek el. Zárt és nyitott mitesszerekből, kisebb-nagyobb gyulladt csomókból vagy gennyes hólyagokból, apró pörkökből állnak, és fokozott faggyútermelődés jellemzi őket. Súlyos esetben hegesedéssel gyógyulnak.

Kezelésük sok türelmet igényel. Ki kell deríteni, hogy

  • van-e a probléma hátterében hormonális zavar, lányoknál van-e menstruációs ciklushoz köthető állapotrosszabbodás;
  • vannak-e hormonális problémák (pajzsmirigy, mellékvese, nemi hormonokat termelő mirigyek nem megfelelő működése);
  • van-e összefüggés az étkezéssel, az emésztéssel. Bizonyos ételféleségek fogyasztása kifejezetten provokálja a pattanások megjelenését. Előfordul, hogy a makacs székrekedés megszüntetése hoz javulást a bőr állapotában.

Helyi és belső kezelések
Az aknék gyógyítása mind a hagyományos bőrgyógyászatban, mind a homeopátiában két szinten zajlik. Az egyik a helyi kezelés. Szükséges a hámlasztás ? ám csak enyhén agresszív szereket, módszereket válasszunk! Nagyon fontos a tisztítás is. Olcsó és hatékony megoldás a gyógyszertárakban kapható egyszerű szaliciles alkohol használata. Nagyon sokat segíthet a körömvirág-tartalmú arctisztító krém, szappan használata, de súlyos esetben inkább szappanmentes arclemosót használjunk! Tanácsos, ha legalább kéthavonta kozmetikus kezeli a bőrt. Az összefolyó, súlyos, heggel gyógyuló aknék helyi kezelését bízzuk szakorvosra!

A második lépcső a probléma belső kezelése. Kiváló segítség ebből a szempontból homeopátiás szerek alkalmazása. Tanácsos az immunrendszer állapotának erősítése és a méregtelenítés. Tartós javulást hoz a bélflóra rendezése.

 

Homeopátia minden panaszra
A faggyúmirigyek működését jótékonyan befolyásolja a szelénpótlás. Létezik szelénből készített homeopátiás gyógyszer is, a Selenium. Zsíros bőr, hajhullás, kinyomható apró pattanások, túlterhelés következtében kialakult kimerültség esetén javasolt a szedése. A ki nem nyomható, mélyen ülő, gyulladt pattanások gyógyítására Sulfur iodatum való, erre a szerre jól reagáló alkatot a labilis hangulat, soványság, türelmetlenség jellemzi. A nagy, könnyen kinyomható, gennyes pattanások szere a Kalium bromatum. Az apróbb, könnyen ürülő hólyagocskák Calcarea sulfurica szedésére gyógyulnak, a legapróbbak tüneti szere az Eugenia jambosa. A kozmetikai kezelés, arctisztítás után jó szolgálatot tesz az Arnica. Az étkezéssel összefüggő rosszabbodás esetén Antimonium crudum, Nux vomica, Lycopodium,
Pulsatilla előzheti meg a pattanások kiújulását, a hormonális változásokkal összefüggő panaszokra hormonokból készült homeopátiás szerek állnak rendelkezésre.

A homeopátiás orvos mindig törekszik alkati kezelésre is. Vannak öröklött hajlamok, állapotok, melyek hajlamossá teszik a bőrt a túlzott faggyútermeléssel, felülfertőzésekkel kapcsolatos állapotokra. Ekkor az orvos Natrium muriaticum, Sulfur, Thuya occidentalis, Silicea vagy Hepar sulfuris szedését is elrendelheti.

Sokszor a kiegyensúlyozott lelkiállapot hozza az igazi megoldást a pattanásos bőrre, ilyenkor a nyugtató, harmonizáló hatású homeopátiás orvosságok segítenek.

Dr. Rauth Johanna
Belgyógyász, háziorvos, homeopátiás orvos
(Felhasznált irodalom: dr. Kemény Lajos: Az arc régiója)