Amit a homeopátiáról tudni kell!
A homeopátia a hasonlót a hasonlóval gyógyítani elv alapján működik. Alkalmazásának elve, ahogy a görög elnevezés mutatja (homoion = hasonló, pathos = szenvedés) abból indul ki, hogy a beteg azt a gyógyszeranyagot kapja homeopátiás hígításban és elkészítési módban, amely hígítatlanul az egészséges emberben olyan tüneteket vált ki, mint amelyek leginkább hasonlítanak a beteg panaszaihoz.
Ez a hasonlósági elv, melyet Dr. Christian Friedrich Samuel Hahnemann így foglalt össze: similia similibus curentur, azaz a hasonlót hasonlóval kell gyógyítani. A hasonlósági elv (simile-principium) a homeopátiás cselekvés vezérelve, ezért is hívhatjuk a homeopátiát “hasonszenvi” gyógymódnak.
A homeopátia egyéni, személyre szabott, alkati terápia, mely az egész embert, testét és lelkét egyaránt figyelembe veszi, miközben mellékhatásoktól mentesen gyógyít. Parányi, azaz infinitezimális dózisokban használja a gyógyszereket, ugyanis ellenkező esetben kellemetlenül súlyosbítaná a tüneteket.
Ezzel szemben a hagyományos orvoslás, az “allopátia”(allon = más, pathos = szenvedés) a betegségek legyőzését célozza meg, vagyis a gyógyulás érdekében ellenszereket használ.
A homeopátiában nem ellentétesen, hanem analóg módon ható anyagokat alkalmaznak, vagyis, amelyek a kezelendő betegségekhez hasonló állapotot vagy működésváltozást idéznek elő. A szervezetet ért erős ingerek megzavarhatják annak működését, olyannyira, hogy megbetegszik. Ezzel szemben a homeopátiás potenciák gyenge ingerként hatva, stimulálják és normalizálják a megzavart működést.
Hahnemann sosem állította, hogy a hasonlósági elvet ő fedezte fel, hiszen mindig is utalt az előfutárokra (Hippokrates, Paracelsus), azonban elvitathatatlan érdeme, hogy a meglévő felismerést felelevenítette, módszertanilag feldolgozta és átültette a gyakorlatba.