Középfülgyulladás is enyhíthető homeopátiával

gyerek_szomoru“Anyu, tényleg nagyon fáj!”

Főként ilyenkor, a hideg beköszöntével, a téli időszakban gyakori, visszatérő betegség a középfülgyulladás. Különösen a kisgyermekeket súlytja. Nemcsak, hogy nagyon fájdalmas- aki már vigasztalt fülfájós kicsit, az bizony tudja…-, de komoly szövődményei is lehetnek. Ám jó hírünk van: hamarabb csökken a láz, gyorsabban gyógyulnak a gyerekek és kevesebb antibiotikumra lesz szükség, haidőben homeopátiás orvoshoz fordulunk.

Sír, sír megállíthatatlanul, a nagyobbak a fülükhöz kapkodnak. Vehetünk akármilyen jó, meleg sapkát, állhatunk mellettük haptákban, mégis ott a baj. Ugye ismerős, kedves gyerekes szülők? Szinte minden csemeténél előfordul legalább egyszer a középfülgyulladás, vannak azonban kifejezetten “füles” gyerekek, akiknél a legtöbb nátha, enyhe hurut is hamar így végződik. Különösen azoknál fordul ez elő, akiknél az orrmandula megnagyobbodott.

Jellemzőek az éjszakai panaszok

A jellemző tünet legtöbbször a magas láz és a heves fülfájás. Csecsemőknél etetési nehézség, gyakori bukások, hányás is kísérheti a betegséget. A fájdalom általában éjjel jelentkezik, hiszen amikor fekszik a gyermek, a dobhártya mögött megnövekszik az esetleg meggyűlt váladék, genny nyomása, ami nagy fájdalmat okoz. Jelentkezhet hirtelen, szinte előzmények nélkül is a panasz, különösen megfázás után, de néhány napig húzódó, nem kezelt nátha hurutos betegség is átalakulhat gennyes középfülgyulladássá. Ennél még alattomossabb a savós középfülgyulladás- ez esetben különösen gyakran áll a háttérben a megnagyobbodott orrmandula! Ilyenkor sokszor a legfőbb, esetleg az egyetlen tünet, hogy a gyermek rosszul hall, és értetetlennek tűnik emiatt, vagy éjjel gyakran felébred, mert csak akkor fáj a füle. Emellett néha nem is lázas, nem hurutos.

Középfülgyulladás esetén mindenképp fel kell keresni még gyanú esetén is a gyermekorvost, fül-orr-gégész szakorvost! A gennyes középfülgyulladásban nem mellőzhető az antibiotikum- és sajnos, sokszor a dobhártya felszúrása sem…El kell dönteni, hogy akut és hevesebb tünetekkel járó a betegség, vagy visszatérő, krónikus és több szövődmény kíséri, tehát nehezebben kezelhető problémával állunk-e szemben.

 

Megfelelő alkati kezelés=kevesebb antibiotikumGondos orvosi felügyelet mellett a homeopátiás golyócskák nagy segítséget jelenthetnek a fülgyulladások kezelésében. A kicsik hamarabb gyógyulnak, és a betegség kevesebb panaszt okoz, ritkábban tér vissza. Ha gyermekünk sokszor küzd a betegséggel, nagyon sok antibiotikumot kellene kapnia- időben megválasztott alkati kezeléssel azonban ez elkerülhető. Az alkati szer kiválasztásához, potenciájának meghatározásához, a kezelés időtartamának megszabásához homeopátiás orvos segítségét kell kérni!

Kiegészítheti a hagyományos kezelést

Itt is fontos tudnunk, hogy a hagyományos és a homeopátiás kezelés jól megfér egymás mellett, kiegészítik egymást. Emellett sokat segíthetünk homeopátiás gyógyszerekkel mindkét esetben a kicsinek.

Ha erős szelet, nagyon hideg időjárást követően, éjjel, éjfél körül ébred a kicsi hirtelen kitörő, nagyon magas lázzal, heves fülfájással, és a láz mellett nagyon szomjas, Aconitum napellus lesz a választandó szerünk. Ez gyorsan csillapítja a lázat és a fájdalmat is. addig kell adni, amíg a láz megszűnik (akár félóránként!), ha pedig már megkezdődik az izzadás, akkor a Belladonnát kell választanunk.

Belladonna lesz a gyógyszerünk akkor is, ha a gyermeknek gyorsan magasra szökik a láza, a teste forró, arca kipirult, a végtagjai esetleg hűvös tapintatúak, emellett heves, lüktető fülfájásról panaszkodik. Nyugtalan, a fény és a zaj is zavarja, a fájdalomtól a viselkedése is agresszív lehet. Füle érintésre érzékeny, esetleg kipirult.

A lassan, nem túl magasra emelkedő láz, enyhe fülfájás esetén Ferrum phosphoricum segít a bajon. A kis beteg általában sápadt, orrvérzés is jelentkezhet.

Csökkenthető a fájdalom

Ha nagyon heves a fájdalom, és azt gyanítjuk, hogy a gyermek fülét fel kell szúrni a dobhártya mögött meggyűlt, erőteljes fájdalmat okozó genny miatt, mielőtt az magától kiszakítaná a dobhártyát, a Lachesis nagyon jó fájdalomcsillapító hatású. Segít átvészelni azt a néhány órát, míg a kis beteg eljut az orvoshoz.

Ha kevésbé hevesek a tünetek, esetleg láz nem is jelentkezik, akkor bizony a betegség elhúzódóbb, alattomosabb. Sokszor csak enyhe nátha, halláscsökkenés figyelhető meg, a gyermek arról panaszkodik, hogy el van dugulva a füle, esetleg cseng, pattog orrfújáskor. Nagyon fontos a megfelelő orrszívás, orrcsepp alkalmazása, a háttérben meghúzódó allergia és esetleg vashiány kiderítése, valamint a sokszor jelen levő arcüreggyulladás, megnagyobbodott orrmandula kezelése. Erre kiváló kiegészítő szer a Kalium muriaticum. Nagyon jó hatása van az orrdugulással, fülkürt hurutjával kísért fülgyulladásokra. A gyógyszert a teljes gyógyulásig naponta kell adni!

Ha nedves őszi időben jelentkezik a nátha, fülgyulladás, a Dulcamara nagyon jól kiegészítheti a kezelést.

Gennyes középfülgyulladások esetén is szerepe van a homeopátiának, de általában az antibiotikumok mellett! Homeopátiás segítséggel a kicsi hamarabb panaszmentessé válik, ritkábban lobban be a füle. Hepar sulfurt kell adnunk akut gyulladásban, és ha a genny sárágs, hígan folyó. Ha a váladék zöldes, a hallójáratot kimaró, a gyermek emellett lázas és elesett állapotú, izzad, fokozott a nyáltermelése, nyelve petyhüdts és duzzadt, Mercurius solubilis lesz a választandó szerünk. Amennyiben sokszor visszatér a gennyes középfülgyulladás, akkor a gennyesedési hajlam leküzdésében segít a hosszú ideig adagolt Silicea.

Segít, ha jön a baba fogaSokszor fogzáskor betegszik meg a kicsi. Ilyenkor, ha a gyermek nagyon nehezen tűri a fájdalmat, csak ölben ringatva nyugszik meg, egyik orcája kipirult lehet (amelyik füle beteg), míg a másik arcfél sápadt, akkor Chamomillát kell adni. Ez nagyon gyorsan ható szer, de gyakran van rá szükség (naponta többször).

Dr. Németh Zsuzsanna

gyerkmekgyógyász, homeopátiás orvos