Sikeresen lezajlott a II. Interdiszciplináris Komplementer Medicina Kongresszus Budapest, 2015. április 24-25.-én

 

Kedves Kollégák! szerk

Nagy érdeklődés mellett zajlott le a II. Interdiszciplináris Komplementer Medicina Kongresszus a CEDH, az MKHOA és a PTE ETK Komplementer és Dietetikai Tanszék, Konfucius Intézet társszervezésével..
23 témáról, komplementer terápiáról hallgathattunk meg részben tudományos bizonyítékokat, részben a mindennapi praxis igazolta tapasztalatokat. A diszkussziók során hasznos tapasztalatcsere is zajlott. Néhány új eljárásról is hallhattunk érdekes előadásokat. A 120 fős hallgatóság soraiban az orvosok, gyógyszerészek között ott ült a szkeptikus társaság elnöke és társai is, remélhetőleg hasznos információkkal távoztak, tágítva szemléletüket. Sok előadásban hallhattunk az orvos előadók tudományos, de gyakorlatias és sokszor rendkívül sikeres, gyógyult eseteikről beszámolókat.
A komplementer technikák képviselői és a hallgatóság között konszenzus jött létre arról, hogy eredményesen lehet használni a mai gyógyszeres orvoslás mellett ezeket a régebbi korokból származó, de a mai napig jól működő terápiákat.
Érdemes felsorolni az elhangzott témákat:
Klinikai homeopátia, hagyományos kínai orvoslás és a dietetika, ayurvéda, táplálkozás és a szervezet redox homeosztázisa, hipnózis, antropozófia, erőszakmentes kommunikáció, craniovisceralis terápia, orofaciális funkcionálsi terápia és a fogszabályozás, mikro érterápia, Theta Healing és Grabovoj technikák, szomatodráma, malignus tumorok kezelése evidence based gyógynövényekkel, akupunktúra, kolon hidroterápia, deutérium depletio daganatellenes hatása, elektroszmog hatásai, bioökoszisztéma, biotáplálkozás, európai élelmiszerbiztonság, határréteg víz, virágesszenciák hatásai mozgásszervi megbetegedéseknél, szemtorna és homeopátia a szemészetben, bőrgyógyászati kórkép, psoriasis gyógyulása homeopátiával, homeopátia az állatgyógyászatban, a halak egészségéért, pszichoterápia és homeopátia, stressz csökkentés mozgással, öt biológiai -Hameri természettörvény, góctalanítás, méregtelenítés – Joalis terápia, homeopátia a sebészeten, az egészséges életmód tényezői.

dr. Zarándi Ildikó igazgató -CEDH Hungária Kft, elnök- Magyar Klinikai Homeopátiás Orvosok Alapítványa

* * *

A Kongresszus fővédnökei:

  • Prof. dr. habil Hegyi Gabriella MD. PhD
  • Dr. Medgyessy Péter

A Kongresszus képekben

A Kongresszus Programja:                                     

2015. április 24. péntek

10.00 ? 10.20 Megnyitó
Fővédnök:

  • Prof. Dr. Hegyi Gabriella Md. PhD, PTE – ETK Komplementer és Dietetikai Tanszék, Tanszékvezető, egyetemi tanár, a Komplementer Szakmai Kollégium Elnöke, a Magyar Akupunktúrás Orvosi Társaság elnöke
  • Dr. Medgyessy Péter, az Indiai Ősi Gyógymódok a Magyarországi Egészségügyért Alapítvány alapítója

10.20- 10.40 A komplementer medicina és a dietetika kapcsolata
Prof. Dr. Hegyi Gabriella Md. PhD PTE ? ETK Komplementer és Dietetikai Tanszék, Tanszékvezető, egyetemi tanár, a Komplementer Szakmai Kollégium Elnöke, a Magyar Akupunktúrás Orvosi Társaság elnöke

10.40 ? 11.00 A gyakorlati ayurvéda
Riesz István Dr. (aju) hon

11.00 – 11.20 Hogyan befolyásolja a táplálkozás a szervezet redox-homeosztázisát?
Prof dr. Blázovics Anna PhD D.Sc. egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Farmakognóziai Intézet

11.20 ? 11.40 Hipno-szuggesztív technikák a műtéti felkészítés során
Dr. Jakubovits Edit aneszteziológia- intenzív terápiás szakorvos, hipnoterapeuta, Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar

11.40 ? 12.00 Az antropozófus orvoslás, mint az integratív medicina példája: Az adenoid vegetáció és a serosus otitis konvencionális és integratív szemléletű kezelésének összehasonlító elemzése a kutatási eredmények tükrében
Dr. Szőke Henrik gyermekgyógyász, antropozófus orvos és terapeutaképző

12.00 ? 12.20 Erőszakmentes kommunikáció
Rambala Éva erőszakmentes kommunikációs tréner

12.20 ? 12.40 Klinikai homeopátia
Dr. Zarándi Ildikó belgyógyász, homeopátiás orvos, CEDH Homeopátiás Oktató szervezet igazgatója, Magyar Klinikai Homeopátiás Orvosok Alapítványának elnöke

12.40 ? 12.50 Diszkusszió

12.50 ? 13.50 Ebédszünet

13.50 ? 14.10 A tudatos gyógyulás
Dr. Darnói Tibor idegsebész

14.10 ? 14.30 Gyógyító elixír
Dr. Taracközi István orvos, Magyar Természetgyógyászok Szövetség elnöke

14.30 ? 14.50 Hat e a homeopátia, azoknál az élőlényeknél akik nem hisznek benne?
Dr. Molnár Gábor állatorvos , homeopátiás állatorvos

14.50 ? 15.10 Craniovisceralis technika
Dr. Kovalenko Marina háziorvos, manuálterapeuta, craniosacralis terapeuta, akupunktőr

15.10 ? 15.30 Orofaciális funkcionális terápia és fogszabályozás
Dr. Hermann Gábor fogszakorvos, interdiszciplináris fogszabályozás

15.30 ? 15.40 Diszkusszió

15.40 ? 16.10 Kávészünet

16.10 ? 16.25 Élő ételek az egészségért
Lénárt Gitta Nyersétel Akadémia

16.25 ? 16.45 Fizikai mikro érterápia alkalmazási lehetőségei a gyógyászatban
Dr. Bodogán Zsolt

16.45 ? 17.05 Tudatos gondolkozást segítő technikák: ThetaHealing? és Grabovoj? módszerek
Dr. Francia Boglárka háziorvos, Theta oktató, fül addiktológus

17.05 ? 17.25 Malignus tumorok kezelése standardizált és evidence based gyógynövények (Biobran, fagyöngy és Avemar) segítségével.
Prof. Dr. Hajtó Tibor Auramedica

17.25 ? 17.45 Ritka kórkép : COPD-s beteg műtéti előkészítése homeopátiával
Dr. Buki Mária háziorvos, belgyógyász, CEDH előadó

17.45 ? 18.05 Szomatodráma
Káplár Éva pszichológus, szomatodráma vezető

18.05 ? 18.15 Diszkusszió

2015. április 25. szombat

9.00 ? 9.20 Akupunktúra a pszichoszomatikus betegségek gyógyításának szolgálatában
Dr. Hamvas Szilárd PhD. pszichiáter, pszichoterapeuta, akupunktőr

9.20 ? 9.40 A széklet pH és flóra mérése, kolonhidroterápia, diéta
Dr. Tamasi József belgyógyász, társadalomtan szakorvos, GYEMSZI komplementer medicina minőségügyi szakfőorvos

9.40 ? 10.00 Az elektroszmog és egyéb sugárzások egészségügyi kockázata
Dr. Juhászné Molnár Mariann Space-Harmony System Kft.

10.00 ? 10.20 A hidrogén/deutériumizotóppár biológiai jelentősége – deutériumdepletio daganatellenes és szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatása
Dr. Somlyai Gábor PhD, HYD Rákkutató és gyógyszerfejlesztő Kft.

10.20 ? 10.40 Család, rendszer, családi rendszer
Dr. Kiss Péter család- és rendszerállító terapeuta

10.40 ? 11.00 Homeopátia a sebészeten? Na, ne! És mégis!
Dr. Földi Ágnes csecsemő és gyermek háziorvos, homeopátiás orvos, CEDH előadó

11.00 ? 11.20 Bioökoszisztéma, biotáplálkozás
Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna DSc. , egyetemi tanár, MTA doktora

11.20 ? 11.40 Az európai élelmiszerbiztonság és problémái, vizeink állapota
Prof. dr. Darvas Béla DSc. egyetemi tanár, MTA doktora

11.40 ? 12.00 Bőrgyógyászat és homeopátia
Dr. Németh Zsuzsanna csecsemő és gyermek háziorvos, homeopátiás orvos, CEDH előadó

12.00 ? 12.10 Diszkusszió

12.10 -13.10 Ebédszünet

13.10 ? 13.30 Ayurvéda, nyitás az életre
Korossy Anna SE- GYTK III. Semmelweis Egyetem Farmakognóziai Intézet

13.30 ? 13.50 Szemfenéki thronbosis
Dr. Balázsovics Ágnes szemész, homeopátiás orvos

13.50 ? 14.10 Az öt biológiai természettörvény: dr.Ryke Geerd Hamer felfedezése
Dr. Herczegh Andrea gyógyszerész

14.10 ? 14.30 Három gondolat, mely megsokszorozta hatékonyságom
Dr. Munkácsy Katalin gyermek háziorvos, homeopátiás orvos, Joalis terapeuta

14.30 ? 14.50 Határréteg víz, szervezetünk belső vize, egészségünk alapja
Dr. Weber János

14.50 – 15.10 Kávészünet

15.10 ? 15.30 Homeopátia és pszichoterápia együttes alkalmazása nárcisztikus személyiségzavaros páciens kezelésében
Dr. Simon Fiala Ágnes pszichoterapeuta, homeopátiás orvos, CEDH előadó

15.30 ? 15.50 Psoriasis gyógyítása
Dr. Dérer Cecília bőrgyógyász, homeopátiás orvos, akupunktőr, CEDH előadó

15.50 ? 16.10 Mozgásszervi megbetegedéseket kiváltó lelki hátterek és ezek enyhítése Bach virágesszenciákkal
Dr. Lipcsei Gabriella gyógyszerész, homeopátiás gyógyszerész, CEDH előadó

16.10 ? 16.30 Stressz és a mozgás, mint természetes gyógymód alkalmazása
Dr. Nagy Ágnes stressz terapeuta, PhD hallgató

16.30 ? 16.50 Éljünk egészségesebben! Az egészséges életmód tényezői
Prof. Dr. Kalapos István PhD tanszékvezető, főiskolai tanár DEOEC

16.50 – 17.00 Diszkusszió, a kongresszus zárása

A kongresszus akkreditált.

A rendezvény honlapja: www.euuzlet.hu/komplementer