Homeopátiás esettanulmány: Chron-betegség gyógyítása

et_chron_betegseg1. konzultáció
Zs. H 15 éves kislány a rendelőbe kétrét görnyedve jött be, szülei kísérték, a papa egyfolytában masszírozta, szinte rázta a lánya hátát. A lány a székre leülve a térdeire hajolt, és még 15 percig a papája folytatta a masszírozását, amíg a görcsök meg nem szűntek.
Heni 2,5 éve szenved M Chronban. A betegség erős hasgörcsökkel, hasfájással és gyakori hasmenéses periódusokkal kezdődött. A hasmenés időnként véres is volt. Gasztroenterológiai osztályon kivizsgálták, Imuran- és Medrol kúrát állítottak be. Az Imurant már 2 éve szedi, a Medrol kúrát 32 mg-ról indították, majd csökkentették, és elhagyták. A konzultáció előtt fél évvel újból egyre rosszabbul lett, hasi görcsök, véres diarrhorea lépett fel ismét.
180 mg. Solu-Medrol (iv), Klion (iv) terápiát kapott, melytől hasmenése mérséklődött, de nem szűnt meg teljesen és gyakori hányingerek kínozzák.
Emelett másik fontos panasza az, hogy mensese kéthetente jelentkezik, szinté erős hasi görcsökkel. Emiatt Norcolut szedését állította be gyermeknőgyógyász.
Első menstruációja 12 évesen indult és 20 napig tartott.

Etiológia
A kikérdezés során kiderült, hogy a M.Chron a nagymama halála után fél évvel indult. A kislány nagyon ragaszkodott a nagymamához, szoros kapcsolat fűzte hozzá. A nagymama méhnyak rákban halt meg fél év alatt, melyet a kislány végigasszisztált.

Anamnézis
Gyermekkorban gyakori torokgyulladások, melyek általában antibiotikum-kezelés hatására gyógyultak.

Étkezés
Az ételeket sósan szereti, a céklát önmagában eszi.

Fázékonyság
A kislány elmondása szerint általában melege van, de kezei gyakran jéghidegek.

Bőr
Az M. Chron aphtákkal kezdődött. Nyelve térképrajzolatú.

Magatartás:
Dyscalculiás, amiatt a tanító néni alsó tagozatban megszidta, kiállította. Ezeken a napokon gyakran hányt, hasmenése volt. Később Waldorf iskolába járt, majd innen a kislány egyházi iskolába kérte magát. Iskolai gondok alkalmával többször hasfájások léptek fel. Szégyenlős, nem szeret szerepelni, de társaságba szeret járni, amikor egészséges.
Szemlélődő, időnként szétszórt. Anyukája szigorúbb vele, a papa engedékenyebb. Bánatát önmagába fojtja.

Terápia:
Homeopátiás szerek
Na-chloratum 30 CH heti 3×5 golyó (Hétfő-szerda-péntek)
Thuya 30 CH heti 1×10 golyó (vasárnap)
China 9 CH napi 1×5 golyó
Ignatia 15 CH 9 CH napi 1×5 golyó
Colochintis, Chamomilla 15 CH szükség esetén görcsök alkalmával
Ipeca 9 CH szükség esetén hányingernél

Mit, miért?
Na-chloratum
Alkati kezelés- gyászreakció, menstruációs problémák, magatartás problémák

Thuya
Krónikus gyógyszeres kezelés és betegség

China
Hasmenés, fáradékonyság, gyengeség, vérszegénység miatt

Ignatia
Feszültségoldó szer

Colochintis
Hasi görcsoldó (hasmenés és menstruációs fájdalmak)
Chamomilla
Módozat szerint görcsoldó, fájdalomcsillapító

Ipeca
Hányinger, hányáscsillapító (gyógyszermelléhatás miatt is)

2. konzultáció (egy hónap múlva)
A görcsoldó szerek oldják a hasi panaszokat, a görcsök a napi rendszerességről a heti 2-3 alkalomra csökkentek. A hasmenés megszűnt. Nagyfokúfélőssége mérséklődött, szívesebben jár iskolába.

Terápia:
Idem.
3. konzultáció (egy hónap múlva)
A hasi görcsök tovább ritkultak. Oldottabb lett.

Na-muriaticum 30 CH heti 1×10 golyó (szerda)
Thuya 30 CH heti 1×10 golyó (vasárnap)
China 9 CH heti 3×5 golyó (Hétfő-szerda-péntek)
Ignatia 15 CH 9 CH heti 3×5 golyó (Hétfő-szerda-péntek)
Staphysagria 30 CH heti 1×10 golyó (szombat), a régebbi megszégyenítések miatt

4. konzultáció (egy hónap múlva)
Jókedvű, hasfájása régen nem volt.

Terápia 2 hónapig:
Na-muriaticum 30 CH heti 1×10 golyó (szerda)
Thuya 30 CH két hetente 1×10 golyó (vasárnap)
China 9 CH heti 3×5

 

Dr. Zarándi Ildikó
Belgyógyász, homeopátiás orvos