A homeopátia segíthet, hogy gyermekünk könnyebben vegye az iskolát!

Ahogy elindul a tanév, a gondos anyukák rögtön törni kezdik a fejüket azon, mivel tudnák megkönnyíteni a több hónapos szabadság után szorosabb időrendre való visszaállást. Nem könnyű feladat, mint annak megoldása is, hogy sok gyereknél szorongást vált ki az iskolai fegyelem, a megfelelés vágya miatti teljesítménykényszer vagy egyes tanároktól, osztálytársaktól való félelem. Szerencsére homeopátiás szerekkel csökkenthetjük a gyermekek belső feszültségét, javítani lehet a stressztűrő képességüket.

Aki már több nappal a tanévnyitó előtt azon izgul, hogy milyen lesz az új osztály, emiatt nehezebben alszik el, zaklatott az alvása, napközben hasmenése léphet fel, annak Argentum nitricum javasolt. Az ilyen diák a belső izgalom miatt idegessé, kapkodóssá, felületesebbé válik, mozgása is ügyetlenebb lesz, könnyebben lever tárgyakat az asztalról. Nassolni nagyon szeret, főleg édességet. (A túlzott édességfogyasztásról azonban tudjuk, hogy növelheti a gyermek agresszivitását is!)

Gelsemium szedése segít olyan szorongásnál, amikor a gyerek nagyon fél az iskolától, de erről nem szívesen beszél. Itt is megjelenhet hasmenéses, lazább széklet, gyakori fejfájások léphetnek fel, s az iskolába menet remeghet, sápadt lesz, s halkká válik, beszélni is alig tud. Az órán, ha felelnie kell, hajlamos a leblokkolásra, pedig a tanulással nincsen gondja, sokat készül és tud is, de az izgalmi helyzetekben mégsem sikerül jól teljesítenie.

Lycopodium adható azoknak, akik kiválóan tanulnak, de otthon ehhez nagyon sokat készülnek, s a legkisebb rontás, tévedés feszültséget vált ki belőlük. A feszültség gyakran otthon jelentkezik dühkitörések formájában, a tanuló az iskolában nagyon fegyelmezett. A nyugtató vigasztalás nem mindig elég, a gyermek addig készül, amíg tökéletesre javítja az iskolai jegyét. Nem ritka, hogy az egyik szülő is igen nagy elvárásokat támaszt a gyerekkel szemben, és túlzottan szigorú lehet.

Pulsatillát érdemes adni annak a csemetének, aki sír, ha el kell indulnia, fogja a szülő kezét, s nehezen engedi el az iskolakapuban. Fontos neki a szoros érzelmi kötődés, könnyen sír apróbb dolgokon is, de könnyen meg lehet vigasztalni egy kedves szóval, simogatással.

Kalium bromatumra lehet szükség, ha a családon belül egyéb problémák is vannak, vagy nagyon magas az iskolai mérce, s úgy érzi a diák, hogy nem tud jól megfelelni. A gyerek emiatt zaklatott lesz, ami apró jelekből vehető észre: nyugtalanul alszik, többször beszél, kiabál álmában, amire reggel már nem emlékszik, napközben sokat babrál a kezével,
dobol az ujjaival.

Zincum metallicum segíthet az olyan tanulónak, aki szintén szeretne nagyon jól teljesíteni, de a tanulásban, koncentrálásban hamar kifárad, s ennek gyakori, feltűnő jele az, hogy ülve rázza a lábfejét, állva is topog, mozgatja a lábát. Teljesítménye nem lesz tökéletes, romlik a memóriája, ám a tüneteket megállítja a homeopátiás szer szedése.
Z. I.