Törékeny alkatú, fiatal, szimpatikus nő kereste fel a rendelőt. Lesütött szemmel, szégyenkezve fogott mondanivalójába, zavarta a helyzet. Elmondta, hogy régóta van nőgyógyászati problémája, és most úgy érzi, zsákutcába jutott. 19 éves kora óta számtalanszor volt...
Esettanulmányok
Homeopátiás esettanulmány: Álmatlan kislány
A beteg jelen panaszai 20 hónapos kislányt hozott az édesanyja a rendelőbe. Panaszolja, hogy a kislány éjszaka teljesen felébred, kimegy az álom a szeméből, játszani és sétálni akar. Tejet is kér, és meg is iszik 250 ml rizstejet. Már nem veszik ki az ágyból, ezért...
Homeopátiás esettanulmány: Túlhajszoltság
23 éves egyetemista lány jelentkezett a rendelőben nagyon erős fáradtság miatt. Egyszerre három szakot végez az egyetemen. Zenél, társaságba jár, szombatonként dolgozik. Az egyetem első három évében rengeteg programja volt a tanuláson kívül. Az előző tanévben külföldi...
Homeopátiás esettanulmány: Kistestvérke
Mentőorvos kolléganő azzal a panasszal keresett meg, hogy nem esik teherbe, pedig már két éve próbálkoznak a férjével. Ráadásul az utolsó nőgyógyászati vizsgálaton a jobb petefészekben egy 28 mm-es cystát, a bal petefészekben három 10-15 mm-es cystát találtak....
Homeopátiás esettanulmány: Téli szezonalitású ekcéma
22 éves, egyetemista nőbeteg. Már bejárta a ?fél ország bőrgyógyászatát?. Elkeseredve meséli, hogy állandóan tele van az arca, háta pattanásokkal, mély, gennyes aknékkal. Hajlataiban az övcsatt alatt ekcémás, bőre megvastagodott, berepedezett, piros, erősen viszket,...
Homeopátiás esettanulmány: Recidiváló nőgyógyászati fertőzés
A következő eset példázza, hogy a homeopátiás és az allopátiás kezelés erősítik egymás hatását, együttes alkalmazásuk révén a beteg gyorsabb gyógyulását tapasztalhatjuk. 24 éves nőbeteg jelentkezett a rendelésen. 5 éve perzisztáló nőgyógyászati fertőzései, folyása,...
Homeopátiás esettanulmány: Popsi ekcéma sikeres kezelése homeopátiával
Panasza: 4 éves kislánynak 3 éve jelentkeztek ekcémás panaszai. A bőrtünetetek száraz, érdes, rózsaszínes foltok, melyek a popsiján mko-m nagy kiterjedésben láthatók, de a comb elülső részén, a sípcsontján is találhatóak. Időnként, amikor belobban a folyamat, akkor a...
Homeopátiás esettanulmány: Iskolás gyermek szorongása
A beteg jelenlegi panaszai: Z.A 8 éves első osztályos kislányt édesanyja azért hozza, mert állandóan szorong, izgul az iskolában. Maximalista, ő akar a legjobb lenni az órákon, de szorongása miatt nem tud jól teljesíteni. Ha valami rosszul sikerül, azonnal sírva...
Homeopátiás esettanulmány: Pánikbetegség következtében kialakult hipertónia
N.Á. 32 éves pedagógus panaszai 3-4 hónapja kezdődtek. Rosszullétei rohamokban jelentkező pánikkal, szorongással, halálfélelemmel erős szívdobogásérzettel és tenziókiugrásokkal kezdődött. A hipertónia 2 hónapja fixálódott, de a fiatal nőbeteg vérnyomáscsökkentő...
Homeopátiás esettanulmány: hyperthyreosis megoldása homeopátiával
Jelen panaszok 31 éves nő hyperthyreosisban szenved, de szoptat, második gyereke 8 hónapos. Proprycilt szed, de gyógyszeradagot egyre jobban kell emelni, mert romlanak a pajzsmirigy hormon értékei, de ennek ellenére a laboreredményei nem javulnak. Izotóp terápiát,...
Homeopátiás esettanulmány: Füles testvérpár
Kétségbeesett szülőpár, 3 és fél éves kislányukkal és 17 hónapos fiúgyermekükkel jelentkeztek homeopátiás rendelésen, a kislány tervezett mastoidectomiáját megelőző délutánon. A kisfiú már túl volt a műtéten. Eseménytelen terhesség, perinatális szak, egy évig tartó...
Homeopátiás esettanulmány: Anya és fia asztmás esete 2. rész
Homeopátiás esettanulmány: Anya és fia asztmás esete 1. rész folytatása Kisfia 5 éves, az óvoda kezdete óta nagyon gyakran beteg Anamnézis: Az értelemtől csillogó, gyönyörű, barna szemű fiúcska 13 hónapig szopott, addig nem volt beteg. Az ovi előtt gyakori sinusitisek...
Homeopátiás esettanulmány: Krónikus purulens synusitis
3 éves kisgyermek, aki 1 éve került közösségbe, állandóan náthás, orrából nagy mennyiségű sűrű, zöld, purulens váladék ürül. Néhány hónapja kivették az orrmanduláját, ami után átmenetileg kevesebb lett az orrváladéka. A tengerparti nyaralás során csaknem teljesen...
Homeopátiás esettanulmány: Anya és fia asztmás esete 1. rész
Egy 39 éves nő asztmás panaszai miatt keresett fel. Anamnézis: Kisded korában gyakran volt FOG fertőzése, emiatt 3 éves korában adeno-tonsillectomiát végeztek, de panaszai nem ritkultak a műtét után. 2 éves korától asztmás tünetek is jelentkeztek, először fulladással....
Homeopátiás esettanulmány: Várandósság-szülés
35 éves, 5.hónapban járó kismama érkezett a rendelésre. Panaszai: homloktáji hasogató fejfájás, mely meleg fronttól, vagy fáradtságtól jelentkezik. Háton fekve rosszabbodik. Az utóbbi időben a hasa sokat keményedik. Fájdalmat nem érez. Magne B6-ot szed rá. Emésztési...
Homeopátiás esettanulmány: Szem sicca syndroma sikeres kezelése
72 éves nyugdíjas tanárnő keresett fel. Elmondja, hogy hónapok óta több szemorvosnál is járt kínzó szemszárazsága, szemégése, fájdalma miatt, ami terhelésre fokozódott. A kórházi kivizsgálás során sicca syndromát állapítottak meg, kizárták a glaucomát, és szürkehályog...
Homeopátiás esettanulmány: silicea az óvodában
1. konzultáció T.E.- vel márciusban, négyévesen találkoztam elsőször, amikor szülei a rendelőmbe hozták. Panaszai: Ismétlődő mandulagyulladások, orrfolyás, több alkalommal tüszős tonsillitis. Szülei elmondása szerint, ahogy ősszel az óvodába került, akkor kezdődtek a...
Homeopátiás esettanulmány: Gombaekcéma gyógyult esete
Kétségbeesett középkorú nőbeteg jelentkezett a rendelőmben, hogy csináljak valamit a bőrével, mert 1,5 éve már három bőrgyógyásznál is járt, de a jobb karján látható bőrelváltozás progrediált, néhány körme gombás, kezelés ellenére is. Élelmezésvezetőként a munkája van...
Homeopátiás esettanulmány: sikeres érettségi
19 éves fiú jött a homeopátiás rendelésre asztmás panaszokkal. 5 hónap múlva érettségizik, nagyon feszült, ideges, kapkodó, emiatt az a asztmás tünetek is felerősödtek. Gyermekkora óta fennáll ez a betegsége. Éjjel-nappal, télen-nyáron is fellépnek fulladásos rohamai....
Homeopátiás esettanulmány: Atópiás ekcéma
21 hónapos gyereket atópiás ekcéma miatt hoztak el a rendelésre. Betegsége 4 napos korában kezdődött, hullámzó erősséggel, 5 hónapos korában erőteljesen rosszabbodott az állapota. Az ekcéma az arcán, a csuklóin, a térdhajlatokban és a fülek mögötti barázdákban volt...
Homeopátiás esettanulmány: Allergiás asztma
38 éves, öltönyös férfi beteg sok éve tartó asztmás, panaszai miatt. Akkor Aerius tablettát szedett és Ventolin sprayt használt. Jelen panaszok 15 éve, áprilistól szeptemberig szénanáthás tünetek gyötrik, 5-6 éve már asztmás tünetekkel tartkítva. A szénanáthás tünetek...
Homeopátiás esettanulmány: Krónikus térdízületi gyulladás
25 éves, hobbiból focizó fiatalember szerette volna folytatni sporttevékenységét, erre azonban képtelen volt 8 hónapja tartó térdpanaszai miatt. Kálváriája egy balesettel kezdődött: térden rúgták egy meccsen. A sérülést duzzanat és nagyfokú fájdalom kísérte, ami...
Homeopátiás esettanulmány: Psoriasis kezelése homeopátiával
1. konzultáció O.I 50 éves férfibeteg szeptemberben keresett fel. Lábszárán, térdén, könyökein, alkarján, testszerte elszórtan, a hajas fejbőrön részben apró elemű, részben összefolyó, típusos pikkelysömörös elváltozás volt látható. Betegsége 2 éve kezdődött,...
Homeopátiás esettanulmány: Ekcémás kislány esete
1. konzultáció Sz. B. 4 éves beteg ekcémás panaszokkal jelentkezett a rendelőben. Elsősorban a csuklók volaris felszínén, a térd-és könyökhajlatban hyperaemiás a bőr. Enyhén kiemelkedik a bőrfelszínből, kissé keményebb tapintatú. Főleg a széli részeken apró...
Gyermekalkatok a homeopátiában 9. rész: Calcium Phosphoricum
Calcium Phosphoricum törékeny személyiség fél a gyakorlatias dolgoktól meghatározó a fantázia és a művészet iránti érzék együtt érző, fontos számára a kommunikáció honvágy van, de kíváncsi, szeret utazni nyugtalan, félénk mit gondolnak mások érzékeny a kritikára...
Gyermekalkatok a homeopátiában 8. rész: Staphysagria
Staphysagria Fő tünetek engedékeny, alázatos, félénk lelki sérülés, bánat miatt túlérzékeny túlzott önkontroll, gátolt agresszió konroll vasztés időnként dühroham remegéssel, tárgyak dobálása érintésre érzékeny Lelki és kedély tünetek érzékeny fizikailag, lelkileg,...
Gyermekalkatok a homeopátiában 7. rész: Sulfur
A Sulfur homeopátiás szerről: Ércképző, nemesfémek kivételével mindennel reagál Solfer-égés, sol-nap Allotróp- kétarcú Emberi szervezetben: központi és vegetatív idegrendszer, bőr és nyálkahártyák, vénák, máj, porcok, izmok Enzimekben, fehérjékben Hagyma, káposzta ?...
Gyermekalkatok a homeopátiában 6. rész: Pulsatilla
A Pulsatilla homeopátiás szerről: Vénusz hulló könnycseppe Kora tavasszal, száraz, menszes, kovasavas talajon nő (kompl. Calc., Sil.) mérgező Pulsare ? mozogni Kevés eső, kevés napfény Női szer Milyen a Pulsatilla típusú gyermek? Anyja szoknyájába kapaszkodik nem...
Itt a nyár!- akkor allergia? 1.rész
Tudjuk, hogy az allergiás megbetegedések száma egyre növekszik. A szénanátha tünetei sok hasonlóságot mutatnak az őszi-téli rhinopharygeális megbetegedések tüneteivel, de rhinitis allergica tünetei komplettebbek és nagyon jellemző a paroxizimusos megjelenés. Az...
Gyermekalkatok a homeopátiában 5. rész: Lycopodium
A Lycopodium homeopátiás szerről: Egyik leggyakoribb magyar szer régen őserdő, ma kúszónövény száraz, aszott növény, spórák víztaszítóak, régen pirulagyártás alapanyaga, villámszerűen ég el szívós, rejett tűz lassan nő, 10-20 év Milyen a Lycopodium típusú gyermek?...