Torokgyulladás homeopátiás kezelése

Ebben az időszakban az orvosi rendelők megteltek a köhögős, náthás, még nem lázas, vagy éppen lázas betegekkel. Nagyon fontos, hogy már az első tüneteket, panaszokat kezeljük, ezzel ugyanis megelőzhetjük a betegség súlyosbodását.

A különböző kórokozók és az immunrendszer állapota alapján a torokgyulladás többféle tünettel jelentkezhet. Amikor a torok száraz és fáj, mely nyeléskor fokozódik, lüktet, ég, a garat piros, akkor a Belladonnat használjuk. A betegség lázzal járhat, az arc kipirosodhat, a száraz torok mellett, száraz köhögés alakulhat ki.

Amikor a garat vérbő, a hátsó garatfalon fehér lepedék jelenik meg, és a fájdalom a fülek felé sugárzik, akkor a Phytolacca decandra szedése javasolt. Ilyenkor a nyaki nyirokcsomók általában duzzadtak, javulást a hideg folyadék hozhat.

Ha erőteljes a torokfájás, ennek ellenére a torok alig gyulladt, rózsaszínes, akkor az Apis mellifica szedése javasolt.

Előrehaladottabb gyulladás esetén, amikor a mandulák duzzadtak, a nyelv kifejezetten lepedékes (még a fogak is benyomatot hagynak rajta), a lehelet bűzös, a mandulákon fehéres lepedék van, akkor a Mercurius solubilist alkalmazható.

Kifejezetten gennyes mandulagyulladás fennállásakor, amikor a beteg úgy érzi, mintha szálka volna a torkában, a Hepar sulfur szedése javasolt.  A fájdalom a fülbe sugárzik és a gyulladás a légcső felé is kiterjed, mindeközben erőteljes váladékképződés figyelhető meg.

Ha állandó nyelési kényszer van jelen, és úgy érezzük mintha a torkunk összeszorult volna, vagy mintha egy eleven seb lenne rajta, akkor a Causticum használható. A tüneteket a hideg folyadék fogyasztása enyhíti.

Ha annyira fáj a torka, hogy már a folyadékot sem tudja lenyelni, akkor a Lachesis mutus szedése ajánlott.

Mononucleosis esetén az Ailanthus glandulosa segít a tünetek enyhítésében. Ilyenkor a gyulladást nagyon magas láz kíséri, a mandulák általában szürkés lepedékkel fedettek, a nyaki nyirokcsomók kifejezetten megnagyobbodnak, erőtlenek vagyunk, és kifejezett fáradtság nehezedik ránk.

Az élénkvörös málnanyelv, cserepes ajak kezelésére kiegészítő szerként alkalmazható az Aurum triphyllum.

A torokfájás kezelésére több komplex készítmény is létezik. A Homeogene 9 csökkenti a fájdalmat és a gyulladást, a Homeovox alkalmazása pedig akkor ajánlható, ha rekedtség is fellép a gyulladás mellett.

Nem kifejezetten torokfájásra javasolt, de kezdődő hurutos tünetek enyhítésére kiválóan alkalmas szer az Oscillococcinum.

dr. Balogh Andrea

A torokfájás kezelésére több komplex készítmény is létezik, bővebb információért hívja az Együtt a Homeopátiáért! Egyesület alapdíjas tanácsadó vonalát a 06 70/ 376 06 06-os telefonszámon!