Vitatja az ausztrál NHMRC állásfoglalását a Homeopathy Research Institute

… az állásfoglalás vázlatának nyilvános konzultációján a HRI és mások is jelezték az analízis módszertanával kapcsolatos ellenvetéseiket.

„Üdvözöljük a homeopátiával kapcsolatos mélyreható kutatásokat, de úgy véljük, hogy csak azok a tanulmányok hozhatnak valóban értékelhető eredményeket, amelyeket a megfelelő és kellően szigorú tudományos módszerekkel végeztek el. Csalódottak vagyunk az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács legutóbbi állásfoglalása miatt, mert nem felel meg ezeknek a követelményeknek” – írja a közlemény, amely szerint az NHMRC végleges állásfoglalása egyetlen, a vázlat nyilvános konzultációja során elhangzott ellenvetést sem vett figyelembe.

A HRI szerint ez kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a nyilvános konzultáció gyakorolhatott-e volna bármilyen hatást az állásfoglalás végleges változatára. A HRI – kritizálva az ausztrál kormányzati szerv magatartását – továbbra is fenntartja: az NHMRC konklúziói nem felelnek meg a homeopátiával kapcsolatos bizonyítékoknak.

A HRI szerint az NHMRC állásfoglalásának vélt pontatlansága egyetlen fő hibából ered, ez pedig a következő: az ausztrál kormányzati szerv az összes homeopátiával kapcsolatos kutatási eredményt „egy kalap alá vette”, és ez alapján jelentette ki, hogy „a homeopátia” hatástalan. Az eddigi vizsgálatok azonban „egymástól eltérő típusú homeopátiás készítmények” hatékonyságait értékelték – írja a közlemény.

Mindezt a következő példával illusztrálja a HRI közleménye. „Az NHMRC képviselői így tették fel a kérdést: 'Hatékony-e a homeopátia az A probléma kezelésére?' Ez a kérdés már eleve magában hordozza az előfeltevést, hogy ha egy vizsgálat hatékonynak talál egy homeopátiás kezelést, akkor rögtön lesz egy olyan tanulmány is, amely egy, az előzőtől teljesen eltérő homeopátiás készítményt hatástalannak talál majd ugyanannak a problémának a kezelésére.”

A HRI szerint ez a tudományos bizonyítékok bizarr és példa nélkül álló elemzése. „A hagyományos esetben – amikor egy-egy gyógyszer hatékonyságát próbálják megállapítani – a következő kérdést teszik fel: 'Hatékony-e az X kezelés az A probléma esetében?' Nem pedig azt, hogy 'Hatékony-e a hagyományos gyógyászat az A probléma esetében?', összevonva az addig elvégzett összes gyógyszervizsgálat eredményét.”

A közlemény szerint ez a magyarázat arra, hogy az NHMRC állásfoglalása miért nem talált egyetlen olyan, számukra is elfogadható bizonyítékot, amely alátámasztaná a homeopátia hatékonyságát az általuk elemzett 61-féle egészségügyi probléma esetében.

A HRI a fentieken kívül azt is kifogásolja, hogy bizonyos – szerintük a homeopátia hatékonyságára vonatkozó, legerősebb bizonyítékokat tartalmazó – vizsgálatok nem kerültek bele az NHMRC elemzésébe. Példaként említik:

  • Jacobs és munkatársainak 2003-as metaanalízisét a gyermekkori hasmenés homeopátiás kezeléséről,
  • Wiesenauer és Lüdtke metaanalízisét a szénanátha homeopátiás kezeléséről,
  • Schneider és munkatársainak metaanalízisét a szédülés homeopátiás kezeléséről, valamint
  • egy Mathie és munkatársai által írt Cochrane összefoglalót, amely a homeopátiás készítmények influenza elleni hatékonyságát igazolta a HRI munkatársai szerint, de szintén kimaradt az NHMRC állásfoglalásából.

(I. A., Forrás: Australia’s NHMRC publishes flawed report despite concerns raised during public consultation)