Felfedezték a víz kvantum tulajdonságait!

Az ORNL amerikai kutatóintézet tudósai a víz olyan, eddig ismeretlen tulajdonságait fedezték fel, amelyek ellentmondanak a klasszikus fizika törvényeinek.

A víz már egyszerű fizikai tulajdonságai alapján is különleges, hiszen a víz az egyetlen olyan anyag a Földön, amely mindhárom halmazállapotában (folyékony, szilárd, gáz) is megtalálható. Az amerikai Department of Energy Oak Ridge National Laboratory (ORNL) tudósai azonban újabb tulajdonságait fedezték fel a víznek, amely túlmutat a klasszikus fizika eddig ismert törvényszerűségein, írja a phys.org tudományos hírportál.

– Áthatol a szilárd falakon…

A berill kristályon végzett kémiai kísérlet során kiderült, hogy a vízmolekulák extrém fizikai vagy speciális földtani körülmények között, ultra kicsi hatszögletű formába rendeződnek egy gyűrű körül, és felveszik a „kvantum-alagút” állapotot. Ez a jelenség túlmutat az eddig ismert folyékony, szilárd vagy gáznemű halmazállapotokon, ilyenkor a víz egészen másképp viselkedik, mint ahogy megszoktuk, hiszen kvantum mozgásra is képes. 

Ebben az állapotban például a vízrészecskék áthatolnak szilárd falakon, ami a klasszikus fizika szabályai szerint teljesen lehetetlen.

A kísérlet során arra derült fény, hogy amikor a víz “csapdába esik” egy zárt térben (pl. kristályok belsejében), akkor vízmolekula oxigén és hidrogén atomjai “delokalizálódnak” (szétválnak egymástól), ilyenkor jön létre a kvantum-alagút mechanizmus. (Az alagúthatás (alagúteffektus) egy kvantummechanikai jelenség. Az alagúthatás során a részecskék képesek áthatolni olyan gátakon, melyeken a klasszikus fizika törvényei szerint nem lenne lehetséges.)

– Egyszerre van jelen párhuzamosan 6 pozícióban

„Amikor a víz kvantum-alagút állapotban van, akkor kvantummozgásra képes, vagyis áthatol az elválasztó falakon, ami tilos a klasszikus világban,” mondta Alexander Kolesnikov az ORNL egyik kutatója. „Ez azt jelenti, hogy a vízmolekula oxigén és hidrogén atomjai ilyenkor „delokalizáltak”, és egyszerre vannak jelen ugyanabban az időben párhuzamosan, mind a hat szimmetrikusan ekvivalens pozícióban.” A víz tehát ebben az állapotban olyan, mint egy hologram. „Az ember azonban képtelen ilyen tapasztalatokat érzékelni a hétköznapi világban.”

A víz „kvantum-alagút” állapotának felfedezése akár tudományos bizonyíték lehet Everett sokvilág-elméletére is, melyben azt állítja, hogy a kvantummechanika által megengedett lehetőségek mind együtt megjelennek egy multiverzumban, ami sok független, párhuzamosan létező univerzumból áll. Japán fizikusok szerint pedig az is lehetséges, hogy az egész univerzum nem más, mint egy hatalmas hologram

víz2 víz

Hahnemann 267. születésnapjára (április 10.)

Felelevenítette azt a hippokratészi elvet, hogy ami gyógyít, egyben árthat is, és viszont, ami betegséget okoz, az gyógyíthat is.

Saját magán kezdte a gyógyszervizsgálatokat, a simile -“hasonlót a hasonlóval gyógyítani” elv alapján gyógyított és élt, 88 évig, az 1700-1800 as években. Magyarországra az 1820-as években gyűrűzött be a homeopátia.

Életképességét bizonyította az 1831-es halálos kolerajárvány idején az, hogy nagy magyar orvosok, mint pl. Dr. Bakody József, Dr. Almási Balogh Pál ( Széchenyi István gróf orvosa) eredményesen -85-90%-os sikerrel- gyógyították homeopátiás gyógyszerrel kolerás betegeiket, ekkor még nem volt antibiotikum!

A széles látókörű homeopátiás orvosok mindig tisztában voltak és vannak azzal, hogy a homeopátia és az allopátia (a galénoszi elv szerint a betegség ellenszerét kell használni) megfér egymással, sőt kiegészítik egymást, csak együtt van létjogosultságuk.